Aozora Yell

Még egy aranyos baseballos történet ami a szívemhez nőtt. Remélem másnak is megtetszik majd :)

Tsubasa egyszer látott egy baseball meccset, persze Koshienben :), ahol az egyik suli rezesbandája nagyon meghatotta. Elhatározta, hogy az lesz a célja, hogy a baseball csapatnak szurkol majd a rezesbandából trombitával a kezében. Ezért jelentkezik a suliba amelyiknek látta a bandáját. Itt miközben a vitrinekben nézi a díjakat, amiket a baseball csapat és a zenekar nyert, talákozik először Daisukéval, aki baseball ösztöndíjjal került be a suliba és az ő álma is Koshien, csak ő lenn a pályán szeretne lenni. Innentől kezdve kölcsönösen támogatják egymást a céljaik elérésében és fokozatosan barátokká válnak, amiből majd talán szerelem is lesz.

Tsubasa a Trombitájával :)

Tsubasa kicsit idegesítően önbizalom hiányos, de ezt ellensúlyozva nagyon kitartó, vagyis inkább makacs, ami nekem tetszik :) Daisuke pedig a végtelenségig pozitív, és kitartásban vetekszik Tsubasával. Jó páros. Sok akadályon keresztül jutnak majd csak el a célig,  hiszen még csak 3 kötet van a mangából de már most akadoznak a dolgok.

Tsubasa nagyon nehezen kezd, mivel nem nagyon megy neki a trombitázás, és az önbizalomhiánya se segít sokat rajta de lassacskán belejön, persze dicséretet nem kap, de legalább nem kiabálják le :) Aztán ott van a barátszerzés témája is, hiszen a kislánynak nincs egy barátja se a klubjában az elején, persze a makacssága miatt ez is összejön neki végül, de csak picit döcögősen. Mennek még zenetáborba is ami kifejezetten aranyos chapter volt, most pedig Tsubasa az első fellépésére gyakorol, mármint azért, hogy először a zenekarral együtt felléphessen. Közben Daisuke is dolgozik ezerrel, nagyon sokat gyakorol és nekik is lassan itt az ideje az első meccsnek.

Mint mondtam már 3 kötet jelent meg eddig a mangából, de a fordítás csak a második kötet közepénél jár.
Nem szeretem, ha 100 chapterekkel vagyok lemaradva ezért mindig ilyen rövidke mangákat találok, persze az is lehet, hogy ebből is 100+ fejezet lesz, de legalább én már havonta követem!

Aranyos történet, egyenlőre olyan nagy konfliktus nem volt, csak tipikus félreértések, de mind nagyon szépen tálalva és nagyon jól felépítve. Még az is izginek tűnik, ahogy Tsubasa trombitázni tanul, pedig ennél uncsibb témát elképzelni nem tudok :D (bocsi a zenekarosoknak :)) A rajzolás is nagyot dob az egyszerű alaptörténeten, hiszen nagyon szép, arányos és részletes rajzokat láthatunk ebben a mangában.

Azért a mangát tökéletesnek nem mondanám, annak ellenére hogy agyon dicsértem, mert Tsubasa kishitűsége néha nagyon idegesítő, és olyan kislányosan minden nagyobb konfliktus előtt, közben és után elsírja magát, nem bírja a nyomást.. de ezt a kedves történet, a jó karakterek és a szép rajzok ellensúlyozzák, és hát tökéletes mangát még nem olvastam. Aki igen az szóljon!
Szóval aki szereti a sporttal és zenével körített shojokat annak szívből ajánlom ezt a mangát.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: