Soul Eater ep.01.

Filóztam rajta egy darabig, hogy blogoljak-e erről az animéről, mert hát ez nem az én asztalom, de a francba is, cseszettül megtetszett, szal nem tom kihagyni! :D
Am még azon is gondolkoztam pár napot, hogy egyentalán megnézzem, mert hát nem rajongok annyira a shounenekért… jójó most tipizálok, de utálom ha egy animétől rétestészta-fílingem lesz… nah de ezt most jól kifogtam!

Kurvajó volt! Basszus! :D
Jójó, tom, rám mindig az a jellemző, hogy marhára lelkesedek egy frissen olvasott mangáért, vagy nemrég látott animéért, de ez télleg nagyon bejött. Most kapásból felküzdötte magát a Xxx Holic Kei ep.01. és a CG S2 ep.01. mögé! Ezeket azért nem nagyon fogja megelőzni :P

A sztori a Shinigami Akadémiáról és annak diákjairól szól, vagyis csak 3 fegyver mesterre és a fegyvereikre  koncentrál. A sztori nem nagy cucc, az emberi(szellem) fegyvereknek 99 emberi lelket és egy boszi lelket kell összegyűjteniük, ahhoz hogy Death Scythe-vé válhassanak, igy sokkal erősebbek lesznek, és persze a mestereik is ezáltal.
Még jópár dologról fellebenthetnék nekem a fátylat, mert még nem vok tisztában elég sok dologgal.

Eddig a főszereplőink Maka és Soul. Maka aki harcol és Soul a fegyver aki általában emberi formában lébecol, de ha harcról van szó nagyon fasza kis kaszává változik.
Amikor elöször találkozunk Makával és Soulal épp a 99. szörnyit verik le. Nagyon állat kis meccs ez.
Azaz már csak egy boszorkány lelkét kell bekebelzniük. Találnak is egyet, egy irtó csini boszi lánykát, akire Soul már az első pillanatban kellően rá is izgul :D A csajszit végülis 4 nap és egy megható ál-árulásos jelenet után le is győzik. Soul diadaittasan meg is eszi a lelket abban a tudatban, hogy most már Death Scythe váli belőle… de itt bibi csúszott a számításaikba, ugyanis a dögös csajsziról akit eddig üldöztek kiderül, hogy csak egy nagyon sok varázserővel rendelkező macska :D Végülis nem lőhetik le a főpoén kapásból az első 10 percben…
Nah és itt bumm az eddig begyűjtött 99 léleknek, azaz előröl kell kezdeni az egész szörnyi-üldözős dolgot. Gondolom erről fog szólni az anime, meg persze a másik 2 harcosról, akikre már átkozottul kiváncsi vagyok!

A történetet okés, valahogy nagyon megfogott… a Shinigamik sztem mindig kurvajó témának bizonyulnak :P Nah de a karikat találták el baromi jól!
Maka nagyon ott van sztem. Imádom ha egy kiscsaj a főszereplő, readául egy shounenben! Wáhi! És marhajól forgatja Soult! Imádom! *.* De azt már előre látom, hogy Soul nem lesz a szivem csücske..
De Apuci imádnivaló :D Mindigis megfogtak a lányos apukák :P Shinigami-sama nem nagy cucc eddig.. de bizti lesz benne valami nagyon vadító késöbb, amitől megértem hogy mégis miért ő a góré, mert eddig csak egy különlegesen deformált lapátkezű izének tűnik nekem…
Nekogörli bejövős :D Az op szerint szerencsére velünk marad egy darabig :D Fanservice részek kipipálva!

Nah de nem csak ez kapott el. A rajz irtó szép! Imádom ezt a stílust! A harcok zseniálisak! Már az első 5 perccel megfogtak, nem tudtam lekaparni magam a képernyőről. Nekem ez kell! Hol van a mangája???
Nyah és az opening-ending.. hah rég tetszett ennyire egy opening, de komolyan, se a mostani Code Geass, az Xxx Holic, de még a Vampire Knight se jött be (nah a VN valami ritka szar lett sztem…) De ez nagyon ott van sztem :D
Plusz nem csak az animáció zseniális, de a zene is állati! Amúgy is bulisak a fájtok, de ezekkel a zenékkel, baromira bepörgettek!
Nah szal eddig nagyon bejön! Fasza karik, fanservice részek :3, és ütős fájtok. Bizti nézni fogom! :)

Ui.: Tőlem aztán screenshotokat ne tessék várni… fingom sincs hogy hogyan kell őket gyártani.. :P Majd egyszer ha valaki okos felvilágosít :)

10 vélemény

  1. amit olvastam erről az animéről az alapján nekem bleach rip-off

  2. Szia, Luma!

    Én szívesen felvilágosítalak :D (screenshot gyártásban)

    A Soul Eater az én fejemben is megfordult, egyelőre még csak ott forog. A Guardian of the Sacred Spirit most leköt animelileg (hű de csúnya szó áztamindenit így) :).
    De ha már te is ajánlod itt (pláne ezzel e lelkesedéssedel, amivel nemtok betelni), akkor megér egy misét, ha mást nem egy táncot legalább.

  3. Zsombor: Hááát… nem mondanám hogy Bleach koppintás az egész…de az igaz hogy kb ugyanolyan neverending shounenfight lesz sztem. De ennek sztem nem kéne elvennie senki kedvét az animétől, hiszen a Bleach se rossz annak ellenére, hogy sose lesz vége :P Sőt nekem ez az egyik pozítivuma :D

    Renegate!!! De rég láttalak erre! :)
    Jó, akkor egy felvilágosítás rendel! :D
    Nézz csak bele! Sztem okés, de nem épp az én izlésem az etalon :P Majd véleményt kérek! :)

  4. megnéztem és megváltozott a véleményem. tény, hogy az alapfelállásnak van köze a bleachhez (ez ugyanaz mint a bleach vs. yuyu hakusho), de teljesen más a feelingje az egésznek, és szerintem megéri nézni

  5. Heh, akkor mégegy Soul Eatert rajongót tisztelhetek kedves személyedben? :D Vagy ennyire azért ne szaladjunk előre?

  6. aha, most vadul nézem, már amikor kijönnek a részek, most így 13 rész után azt kell mondjam láv : D

  7. Hát akkor nyihoho :), nagyon boldog vok :D

  8. Ha kérdésre köll válaszolni, szólj, a manga jóval előrébb tart, mint az anime. :)

  9. Fuhuhuhu….
    Gyerekek én csak ajánlani tudom ezt a fergeteges nyalánkságot!A történet nem akkora (legalább is az elején), de miután összehozzák a szereplőket (ami a 3. rész után meg is történik) beindul a könnyfakasztó röhögőgörcsök és fergeteges poénsorozatok egész garmadája XD Persze a harcot és fantasztikusan megkomponált harci jeleneteket kedvelők se maradnak ki semmiből.Én csak ajánlani tudom annak, akinek van egy kis ideje.
    U.i: Egyszerre nem ajánlott 3-nál több rész, mert sokkot kapsz a morbid poénoktól ;D És örülök, h mások is nekiálltak!

  10. Excalibur… excalibur… :D

    Nagyon fasza, bár hogy hogyan született Death the kid, az számomra rejtély.

Válasz