Sajna őt nem tudom levenni a polcról, mert még nem nagyon jött ki angolul. De ha ez mégis előfordul akkor az elsők között szeretnék lenni, akik ezt a mangát magukénak tudhatják!
Már megint egy olyan mangáról írok amit imádok? Hát igen.. nem mondom hogy csak ilyenek vannak, de arról nem szeretek írni amit nem kedvelek, sztem érthető :D
De hogy ne legyek olyan uncsi, majd egyszer egy olyat is produkálok.
De most.. Highschool of the Dead!
Egy halálos kór miatt emberek milliói halnak meg szerte a világon. Persze a betegség nem ér itt véget, nem csak simán meghalnak akik elkapták a betegséget, hanem vissza is térenk a halálból, zombiként, de nevezzük őket a tisztesség kedvéért “ők”-nek. Szóval az élőhalottak embereket támadnak meg, megfertőzve őket, így növelve a sétáló hullák és a problémák számát.
Japánban néhány gimis diák és a nővér a véletlennek köszönhetően csapatot alkot az élőhullák támadása után, hogy elmenekülhessenek a suliból.
A csapat megpróbálja kideríteni hogy vajon mi is lehet az oka a betegségnek, másik céljuk megtalálni a családjukat és persze közben túlélni az apokalipszist.
A főszereplőnk és a narrátorunk Komuro Takashi, aki végülis kvázi vezetője a kis csapatnak. Elég érzékeny az igazságérzete és nagyon jószívű is de emellett lógós és nagyon lazulós srác. Az egyik csapattag, Rei Takashi gyerekkori szerelme, és még most is látszik hogy érez iránta valamicskét..
Takashi elég gyakran viselkedik hősiesen ha veszélyes szituba kerülnek és társai életét kell mentenie, de ez a tulajdonsága néha sok problémát okoz neki.
Rajta kívül még van pár harcos (Saeko- kendo bajnok és tutin forgatja a bokkent, majd késöbb kardot is; Rei- kendós, és ért a fegyverekhez; Hirano- a csapat fegyver szakértője) és kevésbé harcos főszereplője a mangának (Saya- a csapat zsenije; Marikawa-sensei- a suli nővére és a csapat sofőre; Alice- egy csöpp lányka, akit megmentettek “tőlük”).
Végülis ennyi a lényeg.
Hja még azt hozzá kell tenni, hogy az össze női szereplő tipikus homokóra alkat.. kicsit abnormális mellméretekkel, ezalól csak az apró Alice a kivétel hisz talán még 10 sincs (de ha megnő ő is tuti ő is minimum E-s kosárral rendelkezik majd.. van egyentalán olyan nagy? O_o), és a kedvenc Saekóm aki inkább piszkafa alakú de csak a többiekhez képest. Ezt tudva elég sok fanservicere lehet számítani, amit meg is kapunk, de szerencsére nem esnek túlzásba az alkotók, bár néha már így is túl sokat látunk sztem :). A felhasított miniszoknyák az alap, majd amikor a ruhák mosásban vannak kedvenc Saekómon összvissz egy kötényke meg egy cuki tanga van miközben dumcsizik a srácokkal.. és persze a többi lány is elég ledéren mászkál ezalatt. Nos ezen kívűl még Marikawa-sensei is képbe jön az extra méreteivel, akinek a mániája a (kiskorú!) srácokkal flörtölni.
Ez és még sok más jó sok ecchi jelenetet eredményez.
De ezt elnézhetjük a rajzolónak, hiszen hentai mangákkal kezdte a pályafutását. :D
A rajzolása ezenkívűl nem problémás, bár ez se lenne az de sztem ezek a méretek már tényleg ellentmondanak az anatómiának! Imádom a szereplők mimikáját, az akciójelenetek szuperül ki lettek dolgozva és ha lehet még a zombikat is tökéletesen megrajzolta a mangaka.
A manga hangulata irtó jó, néha elég borús, mert hát azért mégis meghalt a fél emberiség és az élőknek mégegyszer ki kell írtaniuk a már halottakat, de elég gyakoriak az óriási poénok is, talán pont a komor szituk ellensúlyozására.
Imádom ahogy az átlagsrácokból lesznek a hősök. Az elején még mindenki élné tovább a simá kis életét, de hát nem teheti, épp ezért mindent átértékelnek és viselkedést váltanak. Valahogy így képzelem el hogy hogyan kéne viselkedni egy hasonló szituban.
Nos több jót nem tudok így hirtelen összeszedni a mangáról.
Hozzá kell tennem hogy kb egy napja írom ezt a postot, mivel szerettem volna ha tényleg át tom adni a manga hangulatát, történetét úgy ahogy én látom, ha ennek ellenére az jön le a firkálmányomból, hogy ez egy tipikus zombis manga akkor valamit nagyon rosszul írtam. De remélem akkoris legalább beleles valaki a kedvemért ebbe a műbe :).
: kategória Manga | Tagged: Highschool of the Dead


Én anno belelestem amikor indult, de ez a Resident Evil mangában dolog elvette a kedvemet tőle.
Szerintem nem olyan a hangulata. Persze a téma hasonlít de sztem nagyon más a kettő.
Nekem legalábbis, főleg hogy én nem vok annyira oda a Resident Evilért :)
Az én kedvencem a Shaun of the Dead paródia volt benne.
Az tényleg feldobta a napomat.
A Fegyverek faszán lettek megcsinálva a szemrajzolás szerintem gyönyörű.
Saeko és Hirano a két kedvenc :)
Azt a filmet nem láttam, szal a paródia részét nem tudom értékelni.
Sztem is ők a legtutibbak! :) Bár azért Saeko jóval előrébb van, főleg a kötényes jelenet után :P
Már csak arra vok kiváncsi, hogy mennyivel fog jobban aprítani, most hogy nem csak fával megy az embereknek. :D
Hja és a szemek tényleg nagyon ott vannak. Bár én úgy az egészért rajongok!
Hmm, hmmmmmmm…na most ennek utánakeresek gyorsan. Aszem a fekete sörényű pengés lányka bejövős figuri lesz, ezek alapján a képek alapján eddig legalábbis LOVE. Köszi a postot.